Languages

Name day

2019-08-25,

Történelem

Ludas (szerbül Шупљак / Šupljak) Bácska északi részén helyezkedik el, Szabadkától néhány kilométerre keletre, a Ludasi-tó mellet.
A falunál fekvő tó – a Ludasi-tó – kedvelt hétvégi kirándulóhely és turisztikai központ, ezenkívül Szerbia egyetlen pusztai tava, mely közel eredeti állapotában maradt meg.
 

  • 1851: 2950 lakos
  • 1864-es kimutatáson Ludaspuszta lakosainak száma 3238
  • 1880-ban a falu lakossága már 4129 lelket számlált
  • 1948: 3052
  • 1953: 2975
  • 1961: 2769
  • 1971: 2246
  • 1981: 1650
  • 1991-ben 1427 lakosából 1255 magyar, 63 bunyevác, 46 jugo., 28 horvát, 11 szerb
  • 2002-ben 1310 lakosából 1146 magyar, 58 bunyevác, 39 szerb, 25 horvát

Nevének eredete

Első írásos említése Ludasyghaz néven történt 1335-ben. A török hódoltság alatt Ludas néven tüntetik föl, utána Ludaspuszta, majd a XX. században Ludas.

Szerb és horvát elnevezése a laza, „ritkás” földre utal. Régebben Stara Storina-nak is nevezték.

Története

Ludas ősrégi Szabadka környéki település. Régészeti vonatkozásban Észak-Bácska kivételes jelentőségű helye, hiszen a Ludasi-tó környékén rábukkantak a kb. Kr.e. 16000 évvel ezelőtti társadalom (a jégkorszak utolsó szakasza) nyomai mellett a kőkori, rézkori, bronzkori, kora vaskori, szarmata kori, népvándorlás és honfoglalás kori leletekre is.

1951-ben a Ludas-Budzsákon folytatott ásatások során a jégkorszak befejező szakaszából – a vastag lösz- illetve homokréteg legfelső szintjében – tűzhelyeket és pattintott kovakőszerszámokat találtak , amelyek ma Szabadka közelében a legrégibb fellelhető régészeti tárgyaknak tekinthetők.

 

Őskora

A jégkorszak végét követő korszakban, a megváltozott földrajzi és éghajlati viszonyok között az ember még inkább otthonra talál Ludason és környékén. A megváltozott életfeltételek eredményeként Kr.e. 7000 táján a Ludasi-tó környékét vadászcsoportok népesítették be. A halászatból, vadászatból és gyűjtögetésből élő csoportok valószínűleg kevesen lehettek, mert eddig csak a tó mellett levő Pörös kaszálón kerültek elő apró kovaszilánkok. Ilyen leleteket Vajdaságban még Palánkán találtak. A pörösi leletek értékesebbek, mert az úgynevezett tardenoisien kultúrába tartoznak.

A Kárpát-medencében Kr.e. 5000 körül a délkelet irányból érkező népek letelepedése a vidéken is ösztönzi az első földművelő–állattenyésztő neolitikus társadalmi feltételek kialakulását. Az első ilyen közösség, amely az úgynevezett Körös-Starčevoi kultúra tartozéka, a Ludasi-tó partjainál telepedett meg.A Vajdaságban két legjelentősebb Körös-telep Nosza és Ludas mellett található: az egyik a Gyöngyparton, a másik a Budzsákon; mindkettő a tó partján. Kr. e. 3500 körül a neolitikus Körös-Starčevoi kultúra helyébe egy fejlettebb, a vinčai kultúra lép, amely egyelőre csupán véletlen leletek alakjában van jelen a Ludasi-tó környékén.

Egy újabb neolitikus kultúra, a tiszai kultúra (Kr.e. 2800) nyomaira bukkantak a kutatók, majd a rézkor középső szakaszából (Kr.e. 2200 körül) Nosza-Gyöngyparton temetőt ástak ki. Ezenkívül jelen van: korabronzkori kultúra (Kr.e. 2000–1850) a Ludasi-tó környékén; a bronzkori Vatyai kultúra (Kr.e. 1800) a Ludasi-tó melletti Csurgón; a bronzkori halomsíros kultúra (Kr.e. 1300–1200) a Ludasi-tó környékén (Pörös-kaszáló); a későbronzkori, úgynevezett csorvai csoport (Kr.e. 1200–1000) a Ludasi-tó környékén; az urnamezős kultúra leletei a Ludasi-tó környékén (Pörös-kaszáló) és a Körös-ér közelében.

Időszámításunk után különböző újabb népek – szarmaták, germán törzsek, gótok, alánok, hunok, szlávok, avarok, magyarok – fordultak meg vidéken.

A középkor

Ludas első írásos említése Ludasyghaz néven történt 1335-ben (Szabadkát először 1391-ben említik). Ugyanis ekkor Károly Róbert király – a kői káptalan által – bevezetteti Magyar Pált Felső Adrián (vagyis Adorján) birtokába, s Adrián egyik szomszédjaként említi az oklevél Ludasegyházat, a későbbi Ludas helységet és pusztát.

– Egy 1355. évi határjárás szerint Adrián (Adorján) szomszédságában Kanizsa, Martonos, Pusztaegyház és Ludasegyház terült el.– Ludasegyház utolsó középkori említése az 1367. évi határjáráshoz fűződik.
A Lázár-térkép első, 1528-ban befejezett térképe is feltünteti Ludast, később pedig minden jelentősebb országos térképen szerepel a település.

Ludasegyház

Az egykori Ludasegyház nagy valószínűséggel a tó déli csücskénél terült el. Ezt szemlélteti Győrffy György neves történész „Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza” című ismert művében is. A falu lakossága a XVIII. századtól főként a Ludasi-tó nyugati partjának észak-déli vonulata irányában telepedik meg. Azonban a tó déli része, a Kanizsai út közelében, mindenkor sűrűn lakott. Antunovits József 1865. március 7-ei jelentése szerint: „Ludas, ez falu volt. Most is meglátszanak romjai a Budincs szálása környékén; jelenleg egy 3000 lélekből álló kertészség egy fiók plébániával s három tanyai iskolával. – Ludasnak egy része Suplyáknak neveztetik, mert annak földje ritkás”.Budincs a Budincsev(ics) családnévre utalhat, s a levéltári kutatások alapján kiderült, hogy a Budincsevics birtok egy része egykor a Györffy által feltételezett faluhelytől kissé északra terül el. Viszont a birtok nagyobb területe nyugati irányban majdnem Palics alá nyúlt be, s a térképek tanúsága szerint a szállás is itt volt.

A török hódoltság

A török hódoltság alatt, 1543-ban a helység Ludas alakban fordul elő a kalocsai érsek tized-adó összeírásában. Az 1572. évi kamarai összeírás Kelebiát, Tompát és Ludast kun pusztáknak mondja, melyeket a sizmatikus rácok lakják.Majd az 1580. évi török adóösszeírás a szabadkai náhijehoz tartozó Ludason 29 (Szabadkán 49, Palicson 10, Tavankúton 16, Novi-Bajmokon 21, Nagyfényen 15 stb.) adózó házat tüntet fel. Egyik 1589. évi törökből fordított német nyelvű iratban Ludasnak továbbra is 29 háza van, Szabadkának 49, Pálegyháznak (Palicsnak) 20, Tavankútnak 21 stb.

A XVI. század második felétől többnyire szláv településként jegyezhető: Bajmok, Györgyén, Ludas, Madaras, Palics, Tavankút, Tompa helységek, valamint Szabadka város is.1649. június 26-án Csongrád vármegye szendrői közgyűlésén – a megyéhez tartozó helységek névjegyzékében – Szabadka környékéről Ludast említik szerb lakossággal.

1650-ben a kalocsai érsek dézsmalajstromában Ludas 16 forintnyi adóval szerepel. Két évvel később, 1652-ben a források ismét említést tesznek Ludasról. Arról értesülünk, hogy Wesselényi Ferenc gróf bácskai birtokait a füleki uradalomhoz sorolják, gondozásukat Mihalek Miklós uradalmi tisztre bízzák. Az összeírásban a Szabadka környéki települések közül Ludas szerepel 1 skarlát szőnyeg, 8 pár karmasin csizma és 10 icce vajadóval évente.[1655-ben pedig azt tudjuk meg, hogy gróf Wesselényi Ádámot beiktatták Bács megyei birtokaiba, közöttük találjuk Ludast és Csantavért is.

Az 1670/80-as évekről sokkal bővebb ismereteink vannak. Ugyanis több dokumentum a füleki végvári katonák Szabadka környéki kegyetlenségeit, a lakosság félelmét tükrözi.1677-ben Lucas Constantini gvárdián a szegedi konventben kelt levelében kártérítést követel Koháry István füleki főkapitánytól a ludasiak részére, akiknek 300 forint értékű lovaikat a végvári katonák elhajtották. Majd ludasi és kelebiai jobbágyok emelnek panaszt a főkapitánynál a füleki katonák fosztogatásai miatt és kérik Koháry oltalmát. 1678 elején Kecskeméti G. szegedi gvárdián kéri a főkapitányt, hogy adja vissza a ludasi szerbeknek azt az oltalomlevelet, amelyet állítólag a pozsonyi kamarától kaptak, hogy békén maradhassanak a végvári katonák támadásaitól.

1679 júliusában Verebély Mihály szegedi szerzetes emelt panaszt, amiért a füleki katonák fosztogatják a ludasi jobbágyokat; sokukat elrabolták, és elhajtották marháikat. – 1679-ben Egyegi Ferdinánd szegedi gvárdián tudósít a szegény ludasiak romlásáról. Amennyiben a kamara nem intézkedik, végképp elpusztulnak a szegedi klastrom nagy bánatára. Lévai, füleki, szendrei és olnadi katonák elhajtották 400 marhájukat, 80 lovukat, és a lakosok közül 35-öt megkötöztek „... kezesség mellett 2000 tallér sarcban bocsátották el. Kár ilyen derék falunak elpusztulni, melyben vagyon 1500 lélek, a ki meggyónhatik és igen-igen ájtatos nép, kiknek ájtatossága ha a kamara látná, csodálkoznék rajta” – írja a gvárdián. Majd röviddel később követeli a Magyar Királyi Kamara Koháry főkapitánytól, hogy szigorúan büntesse meg azokat a katonákat, akik kifosztották Ludast. – 1679 szeptemberében Lucas Constantini gvárdián Gyöngyösön kelt levélben most arról tudósítja a füleki főkapitányt, hogy 93 végvári katonából álló csapat Ludason megölt egy keresztényt, és a helyiségbeliektől 400 tallért zsarolt ki.

A török hódoltság alatt a ludasi, a szabadkai és a többi helység „dalmatáinak” lelki vigasztalását a Szeged-alsóvárosi Ferences Rendház lelki pásztorai nyújtottak. A török uralom vége felé (1682) Ludas helység és a szomszédos falvak dalmatái a szegedi konvent kerített falai közé futamodnak, és mintegy hat hónapig a ferences atyák oltalmát élvezik. – Egy másik adat szerint Ismail Oggia bég, szabadkai szpáhi a Körösön túli pusztákat, Csorvát, Öttömöst, Kisülést és Belesoviczet a ludasiaknak adta bérbe.

A török budai veresége (1686) hírére a szabadkaiak is felbátorodtak és előjöttek rejtekhelyeikről. A Ludasi-tó partján tábort ütöttek, árkokkal vették körül és a külső oldalait feltöltötték. A töltésre kézi ágyúkat raktak, és e táborba helyezték el családjaikat, ingóságaikat. Thököly szétvert erői Szabadkának tartva rábukkantak a táborra, feldúlták, és sokakat megöltek vagy rabságba hurcoltak. Sokan közülük a lápba menekültek. Sándor atya vezetésével a megmaradt szabadkai dalmaták átgázoltak a Ludasi-tó vizén és Szegeden, a ferenceseknél leltek menedéket.

A török után – újratelepítés

Szabadkát a császári seregek a török uralom alól 1686 szeptemberében szabadították fel. A tiszai határőrvidék szervezésével Ludaspusztát (a falu később ilyen alakban is előfordul) a szabadkai milíciának engedték át. Az 1740-es években – egyelőre tisztázatlan körülmények között – szegedi magyar dohánykertészek települnek meg Ludason. A ludasi kertészek 1750 körül már – Bács–Bodrog vármegyében elsőként – meghonosították a dohányt.A hatóság 1754-ben kötelezi a kertészeket, hogy minden lánc után fél mázsa dohányt szolgáltassanak be adó fejében. 1789-ben az egyik kimutatás 62 ludasi dohánykertészt, egy másik 1862-ben 112 kertészt tüntet fel.
Kiss József és Gabriel Vlassich mérnökök XIX. század elejei térképein a dohánykertészek főleg a Ludasi-tó nyugati és keleti környékén helyezkednek el.

Egy 1875-ből származó beadványon – Szarpaka János ludasi bíró névjegye mellett – látható két dohánylevéllel díszített és Ludas község felírással ellátott pecsét. Ez is bizonyítja, milyen sokáig játszik meghatározó szerepet a dohánytermelés e tájon. Még ma is él sok „finánctörténet” az idős emberek emlékezetében. – Ludason és környező pusztáin termesztett több ezer mázsa dohányt többnyire a szegedi dohányraktár vásárolta fel.– A kertészek mellett Ludason más foglakozású személyekkel is találkozunk. A tanítón és a lelkészen kívül korán jelentkezik a faluban a kovácsmesterség, majd az 1800-as évek közepén – Tukarcsi József személyében – a hentes. A Bugyi csárdán kívül számos lakásban italméréssel is foglalkoztak.

A 19. század

Ludasnak 1851-ban 2950 lakosa volt, s 1853-ban a következő 13 szárazmalom-tulajdonos nevéről emlékeznek meg a levéltári források: Piukovich Márkó, Sánta László, Varga Tamás, Stojkovich Lázó, Csákány Antal, Budincsev Péter utódai, Vojnich Jakab, Vörös Imre, Varga István, Kuntits Péter, Rudits Vranits Pavo, Romich Stipán és özv. Koinné.A ludasi és a környező puszták kertészei terményeiket jórészt a szabadkai piacon értékesítették, de juttatnak belőle Bácska több más településére is. A kocsival és lóval nem rendelkező szegényebb sorsú lakosok egy időben az alsó-ludasi iskola melletti Bugyi-gyöpön tartott hetipiacon árusították terményeiket. Híres-nevezetesek voltak egykor a ludasi nádvágók és a halászok is, de nem vallottak szégyent (a múlt század végén) a Királyhalmán telepített szőlő művelőjeként, napszámosemberekként sem.

E táj mozgalmas életéről tudósítanak az egykorú levéltári iratok, a régi újságok. A Bácskai Ellenőr 1883. április 22-ei száma többek között így tudósít Ludasról:

„Városunknak van sok prediuma, de egyik sem olyan nagy lélekszámban, mint a mekkora Ludas. Lakossága öszszes száma „ kik azonban apró tanyatelkeken laknak láncsorozatban – a négyezret megközelíti, ha felül nem haladja... Lakossága nyelvre nézve bent a községben: tiszta magyar. A körül fekvő szálásokon; leginkább bunyevác. Mind a két faj azonban... testvéries szeretetben megfér egymással... Amiként általánosan is tudva van, a gabonatermelő földmívelést nagyban űzi. De emellett oly nagyban és oly kiváló ügyességgel foglalkozik a konyhakertészettel, különösen pedig a dohány-termesztéssel, hogy e tekintetben e széles határú Bácsmegyében aligha van oly község, amely vele kiállja a versenyt.”

Ludaspusztának (most Hajdújárás) hívták egy időben a Ludasi-tó északi részének környékét is, ahol – egy 1855-ből származó irat tanúsága szerint – kb. kétszáz évvel ezelőtt telepedett meg a lakosság: „Majd nem 70 évek lefolyta óta, mióta a nevezett Puszta megtelepedése kezdődött, annak gulya és ménesei legeltetésére a ludasi rét, s a volt fekete csárda körüli legelő át engedve volt... Jelenleg, – midőn egy részről a Puszta népesületével s annak barom tenyésztési előhaladtával barmaik száma megszaporodott... miután e Puszta lakói csupa földműveléssel foglalkoznak... ezen járásról gulyáik és méneseik legeltetése eltiltatott” – panaszolják Ludaspuszta elöljárói, de kérelmüket elutasítja a városi tanács. Mint tudjuk a híres Fekete csárdát – amely állítólag már Rózsa Sándornak is a kedvenc mulatóhelye volt – „közbiztonsági okokból” 1855-ben lebontják. Sok rablótámadásnak, „házásásnak” is szem– és fültanúi lehettek a falu lakói. Báló Éva ludasi lakos 1861 augusztusában többek között így írt:

„(...) mint egy három hét előtt ismeretlen tettesek által egy éjjel lakházam kiásattván mindenemtül megfosztattam, s ez által pedig a bekövetkező téli időszak nyomorának kitéve leendek, miután a gonosztevők által nem csupán házi eszközeim, télre összetakarított élelmi szereim, hanem családomnak egész ruházata is elraboltatott...”

De nemcsak a gonosztevőktől stb. kellett a lakosságnak tartania, hanem a különböző betegségektől is. Az 1831-es nagy kolerajárvány terjedésével kapcsolatosan még térkép is készült Ludasról és környékéről. A vitaminhiány okozta, s az általános elgyengüléssel járó betegségben (vagyis skorbutban) szenvedő ludasiak névsorát is őrzi a levéltár. Ludaspusztán 1864. május 11-e és 31-e között huszonnégy skorbutos beteget részesítettek orvosi kezelésben. Az 1864-es kimutatáson Ludaspuszta lakosainak száma 3238 lélek.

Az 1860-as években rendkívül aszályos évek köszöntöttek Szabadkára és környékére. Ekkor Bács-Bodrog vármegye főispánja kiadja közleményében, hogy a bécsi „műkiállítás” jövedelméből 770 forintot a „gyarmatosok”, azaz a ludasi kertészek részére juttatnak. Összesen 190 szűkölködő család részesült 1864 nyarán némi anyagi támogatásban, amely távolról sem enyhítette kellő mértékben az ínséget. Hiszen nagyon sokszor a névjegyzék hat-hét családtagot tüntetett fel. Az aszályos évek után gyorsabb fejlődés tapasztalható, és 1880-ban a falu már 4129 lelket számlál.

Közművelődés

Ludason már a XVIII. században postaállomást létesítenek, lakossága 1818-ban meghaladja a kétezret. Szabadka város 1821-ben templomot és iskolát építtet. A templom építésének időpontja több helyen másképp szerepel, így a Magyar Katolikus Lexikon 1824-et említ, míg Borovszky 1832-őt. A templomot Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelték; 1873-ban nagyobbították, toronnyal látták el; 1935-ben új szentélyt építettek.

1832-ben a faluban Tolmács Euthim tanít, majd 1838-tól Kopp József. Az iskolát a „szülők látják el és fizetik a tanítót”. A ludasi iskola 1860-ban a városi elemi iskolák igazgatása alá kerül.
1869-ben a tanköteles diákok száma 850 (442 fiú és 408 leány). Közülük csak 112 járt rendesen iskolába. Annak ellenére, hogy a tanítás immár új iskolában is folyhat, hiszen a csantavéri Basch Jakab 1862-ben 4699 forint összegért felépíttet itt egy „tanodát”. Ellenben a másik, a templom és a paplak közötti régi iskola ekkortájt már nagyon rossz állapotban volt. Egyébként 1832–1906 között Szabadka környékén 25 tanyai iskola nyílt meg, melyek között találjuk a kővágói, bíbicháti, a felső-ludasi, az alsó-ludasi I., alsó-ludasi II. és a suplyáki iskolákat is.

20. század

Ludason a XX. század elején dalárda és tűzoltó-egyesület alakult, de a műkedvelés is főleg 1945 után élénkül fel. A kultúra terjesztésében ekkortájt nagy szerep hárul a falusi tanítókra. És Ludas különösen sokat köszönhet néhány kiváló „tanítómesterének”, akik elkerülve a faluból sokáig fontos közéleti tevékenységet fejtettek ki. Gyár vagy nagyobb üzem híján a lakosság mind nagyobb számban Szabadkán helyezkedett el, s a falu elöregedésének a veszélye nyilvánvalóvá vált. Újabban azonban Ludas évszázados óhaja teljesült: aszfalt útburkolatot kapott. Ezzel új jövő elé néz, hiszen nagyobb számú fiatal munkaerőt köthet helyhez, és könnyebben kapcsolódhat be az ország gazdasági vérkeringésébe. – A természeti adottságai lehetővé tennék az idegenforgalom fellendítését is.

A Ludasi-tó


A tó térképe

Ludast rendkívül széppé és érdekessé teszi a Ludasi tó, amely a falu nagyrészt felöleli; 4,5 km hosszú, felszíne 328 hektár. A tó Speciális Természeti Rezervátum, kezelését a szerbiai Természetvédelmi Intézettel és a felelős minisztériummal együttműködve a Palics–Ludas Közvállat, valamint a pár éve megalakult önkéntes helyi természetvédelmi csoport végzi. Szerbiában botanika szempontjából a Ludasi-tó az egyetlen viszonylag még megőrzött állapotban lévő pusztai tó, ezen kívül gazdag állatvilág, madárvilág rezervátum.

Mocsárjellegéből kifolyólag a legrégibb térképek nem tüntetik fel a tavat. Először egy XVII. század végi, majd C. F. Kaysser mérnök 1747. évi térképén látható, északkeleti partján egy templomrom megjelölésével. Ezen a kerek alakú tó északi részén, nagy kiterjedésű erdőséget is megfigyelhetünk. – A Pozsonyban kiadott „Ungarisches Magazin” című lap 1871 évi száma említést tesz arról, hogy a Ludasi-tavon hattyúk költenek, melyek a Palicsi tavat is felkeresik.

Ludas lakosainak életében fontos szerepet játszott a Ludasi-tó. A mocsaras, lápos vidék, a tó náddal benőtt vízivilága jó védelmet nyújtott a portyázó török csapatok ellen, később pedig a betyároknak szolgált rejtekhelyül. – A barátok feljegyzéseiből tudjuk, hogy a török veszedelem idején a nép a tó partján árkot ásott és szekérvárat formált.

„Legnagyobb veszedelemkor a nádasba bújtak, naphosszat a vízben állottak és a közeledő ellenség zajára a víz alá is merültek nádat tartva szájokban, melyen át levegőt szívtak, hogy meg ne fulladjanak; míg a... vad tatárok... lovaiktól, barmaiktól... élelmi szereiktől fosztották meg őket, sőt közülük nem egyet rabbá is tettek. Csak éjjel merészeltek átázva s fázva a nádasból előjönni... de reggelre ismét elbújtak a nád közé. A környéken portyázó ellenség azonban cselhez folyamodott; s hogy onnan kicsalja, a nép nyelvén talán foglyai által egyesek neveit kiáltatá: »Kata! Bára! Mára! Jertek ki bátran, az ellenség már elment!« S többen hittek a csalfa hívásnak és az ellenség prédája lettek”A barátok tanácsára a Ludasi-tóba elrejtőző lakosság egy időre Szegedre menekül, az alsóvárosi Ferenc-rendi zárdába.

A nádrengeteget főként házi szükségleteire hasznosította a lakosság. A szabadkai levéltárban fellelhető az 1830-as és 1880-as évekből a tó felosztási térképére, amely a nádvágók által kibérelt területeket jelöli, illetve az alábbi helynevekkel ismerkedhetünk meg: Nagytisztás, Nagyrét, Csurgó (valószínűleg ebből származik a tó nyugati partján elterülő településrész neve), Nagy Gáj, Kis Gáj, Tábor.

A Ludasi-tó varázslatos világa több művészt, írót ihletett meg. Vajda János 1883-ban többek között így örökítette meg:

„Fogadni lehet rá, hogy mint a ketrecben nevelt oroszlán, ha egyszerre a Szahara közepén elszabadulna, a végtelenben találná magát, úgy egy olyan városi kalitkájából kiszabadult kanáriszerű kiránduló, a Velencei tó helyett itt a »Ludas« közepére érve, egyszerre csak szorulni érezné a mellét, és tán nem is szégyellené megvallani, hogy – Szeretne másutt lenni (...) Akár a nagy óceán közepe! Ugyanaz a döbbentő, nyomasztó érzete a teljes elhagyatottságnak. Csak ég és föld, azaz víz, annyival rosszabb az óceánnál, hogy azt meg lehet úszni, (ha tudsz,) – ezt pedig se lábolni, se úszni! Azután ott elláthatsz messze, szemed keresgélhet valami mentő deszkaszálat a csalókán csillogó távolban, – itt be vagy zárva fejed fölé boruló nád és sás csatornákba, melyek kérlelhetetlenül hallgatagok visszhangtalanok, némák, mint a Chartreuse sötét cellái s csak a memento morit sugdossa a füledbe...”

Kosztolányi Dezsőt sem hagyta hidegen a ludasi táj. Bizonyságul szolgál erre „Késő ősz a Ludasi pusztán” című verse. A Kosztolányi családnak ismerős volt ez a táj, annál is inkább, mert a költő édestestvére (Árpád) Ludason orvosként tevékenykedett.

Itt említjük meg, hogy a vajdasági magyar költészet egyik legismertebb képviselője, Gulyás József, ludasi születésű, és talán legjobb versei éppen a szülőföldet idézik.

A nemzetközi védelem alatt lévő és kb. 547 kataszteri hold területű tóval kapcsolatban elmondható még, hogy az 1940-es évek végén teljesen kiszáradt, s akkor – köszönve a ludaspusztai kisdiákoknak is — számos értékes régészeti lelet került napvilágra, amelyek most a szabadkai Városi Múzeum anyagát gazdagítják.

A tó egyedülálló növény- és állatvilága mindig vonzotta a szakemberek érdeklődését. Az utóbbi időben figyelemre méltó tevékenységet fejt ki e tekintetben a Csornai Richárd Ökológusok Egyesülete által évente megrendezésre kerülő nemzetközi ökológiai tábor.